50-es nő keres meg. Fáradtnak, nyúzottnak látja magát a tükörben. Ezzel szeretne kezdeni valamit.
Végigmegyünk mindenen, átbeszéljük, átnézzük, hogy mit tehet Önmagáért. Végül sminkelni kezdünk.
Fürkészve nézi magát. Egyszercsak könnyedén odaveti, (a székben ülve miközben meredten nézi önmagát a tükörben):
“Most úgy megölelnélek!”
Meglepve kérdezem: ” Miért??
“
Nem válaszol, csak nézi tovább magát. Fürkészem az arcát.
Látom, hogy könnyek kezdenek finoman gyűlni a szemében. Megijedek, hogy valami olyat mondtam, tettem, amivel esetleg mélyre nyúltam.
Látom, hogy küzd. Megölelem én magam.
A könnyek pedig potyogni kezdenek, úgy mondja:
“Nagyon régen láttam magam ilyen szépnek!”
Pár nap múlva telefonhívást kapok: Szia! Napok óta gondolkodom mindazon, amikről beszéltünk. Teljesen összeállt a kép. Minden a helyére került! Jaa és újra lendületet kaptam…………
és csak mesél, mesél, mesél: a megtapasztalásairól, a helyére került dolgairól és nem tuolsó sorban az új terveiről. Önmagával, a munkájával kapcsolatosan. Lelkesedése, újult energiája még a telefonon keresztül is áthallik.
Hát ezért szeretem én ezt csinálni!
